Az Amnesty International Stop Torture kampányának aktivista táborába érkeztünk tegnap, körülbelül fél 10 körül. A helyszín: Teresin, Lengyelország. Körülbelül 40 aktivista vesz részt az egyhetes programban, 15 országból.
A hivatalos program ma kezdődött, tegnap a jól bevált ismerkedős, sörözős este alatt mindenkit megismertünk, akik addig már megérkeztek.
Az első napon a szobánk még tűrhető állapotban
Az első napon 1-kor kezdődtek a programjaink, akkora már mindenki beérkezett a táborba. A konferenciateremben és a szálloda udvarán felváltva voltak egészen különböző programjaink. Az eligazítást, a közösségkovácsoló és ismerkedés játékok követték (például Európa térképét kellett közösen megformálnunk, azzal, hogy a megfelelő helyre álltunk a kertben). Délután Danny (a központi Amnestytől) tartott előadást a StopTorture kampány kezdeteiről és a mostani kampány kiemelt fontosságáról.


Első előadásunk (a kínzásról)
A héten a célunk egy látványos akció tervezése Varsó egyik legforgalmasabb terén, amihez 3 csoportra váltunk szét. Kriszti az akció kidolgozásáért felelős csoportba, Fanni a kommunikációs csoportba lépett be. (Ezen kívül még van egy csoport, amely a csapat egyben tartásáért felelős,- a tábort követően is -).

Indítócsomag (a túléléshez)
Testileg és lelkileg is elképesztően kimerítő és kihívásokkal teli az egész program. Elképesztő, hogy milyen motiváló ennyire nyitott és szuper emberekkel együtt dolgozni. Nagyon sok érdekes, toleráns és kedves ember van itt, mindenki hozzátesz a közösség munkájához, azzal, hogy a saját tapasztalatait és ötleteit megosztja. Mindenki nyitott, bár ezt már a magyar Amnesty környezetében is megszokhattuk.

A "Coldspot" (a wifi elképesztően rossz volt és szinte csak itt lehetett elérni)
Ma este grillparty-t szerveztek nekünk, ami után mindenki bemutatta a saját hazája jellegzetes italait és ételeit. Le a kalappal a szlovák csapat 75 fokos röviditala előtt. Csatolunk néhány fényképet a napról, de nem biztos, hogy vissza tudja adni azt a szuper hangulatot, ami itt uralkodik.
