AICampInPoland

2014 július, Lengyelország, Kínzás Stop kampány

Archívum

StopTorture

2014.08.05. 00:10 AICampInPoland

3. nap

A mai napon az utcai akció megtervezése volt a fókuszban, így a 40 fős társaság 3 részre oszlott. Alakult egy akció, egy kommunikációs és egy, a csapat egyben tartásáért felelős csoport.

Az akció csoportnak az volt a feladata, hogy megtervezze magát a flashmobot. A kommunikációs csoport a médiatartalmakat készítette el. A „follow-up” csoport, pedig a tábor vége utáni, közösséget egyben tartó felületek kialakításáért volt felelős.

Kép4(1).png

Fanni készített néhány interjút a következő személyekkel (balról jobbra): 
Katinka (Norvégia, gyakornok), Jamie (Dánia, aktivista), Martyna (Lengyelország, a találkozó főszervezője)
[Az interjúkból kiragadott és nyomtatott sajtóban megjelent mondatokat a bejegyzés végén olvashatjátok, magyarul]

A nap elején elég nehezen ment a munka, hiszen mindenkinek alkalmazkodni kellett a másikhoz. A csoportok közötti kommunikáció nem volt a legtökéletesebb. Ez, néhány óra múlva, azonban feloldódott és egyre jobban ment a munka.

IMG_0750.JPG

A csoportok, egyesével bemutatót tartanak az addig elvégzett munkáról

Az akció csoport megtervezte az utcai akció keretét, magát a tartalmat, illetve az akció logisztikáját. A kommunikációs csoport kialakította azt a médiatartalmat, amelyet a helyi sajtónak le szerettünk volna kommunikálni az akcióról. A „follow-up” csoport névre szóló borítékokat helyezett el a konferenciaszobában, hogy azokba mindenki elhelyezhessen saját üzenetét, amelyet a másiknak szánt.

1910487_10152588779761575_6151788315864670615_n.jpg

A postcardok végső koncepciója összevágva

Ezek után ismét egy skype beszélgetésben vehettünk részt. Claudia-val beszéltünk, aki egy Mexikói áldozat. Sajnos, a mexikói kormány és a lelki teher miatt nem beszélhetett arról, hogy mi is történt vele igazán, mi volt az oka annak, hogy megkínozták.

IMG_0758_1.JPG

A beszélgetés spanyol nyelven folyt, amelyet Alberto (Spanyolország) és Karin (Svájc) fordítottak nekünk angolra

A flashmobot a délután folyamán elpróbáltuk néhányszor, illetve az akció csoport nagy táblákat készített, amelyre aláírásokat gyűjtöttek. (Ezek voltak az úgynevezett „postcard”-ok, hiszen úgy néztek ki, mintha hatalmas képeslapok lettek volna.) A kommunikációs csoport elkészítette a papíralapú médiatartalmakat illetve felkészült, hogy másnap, a helyszínről élő kommunikációt folytathasson kifelé.

IMG_0767.JPG

A flashmobot a hotel kertjében próbáltuk el rengeteg alkalommal

IMG_0771.JPG

És még egy végső eligazítást is kaptunk a tervről

Gyorsan elment a nap, rengeteg munkánk volt. Késő délután még egy „Skillshare” nevű programon is részt vettünk, amit igazából mi tartottunk egymásnak, arról, hogy, hogyan lehet egyszerűbben és jobban végezni bizonyos tevékenységeket a helyi Amnestyknél (pl. petíciógyűjtés, adománygyűjtés, új csoportok kialakítása, stb.)

Az este folyamán Ola, a lengyel Amnesty munkatársa megérkezett az akcióhoz szükséges eszközökkel, amelyeket még a délelőtt folyamán rendeltünk meg tőle. Vacsora után rögtön nekiláttunk elkészíteni a pólókat, a leveleket és egyéb kellékeket.

10581256_10203754971933280_1955538006_n_1.jpg

Kép3.jpg

A postcardok és a pólók őrült ütemű készítése

Krisztiék 1-kor fejezték be a táblák elkészítését. Fanniék nagyjából hajnali 4-ig voltak fent, annak érdekében, hogy minél több portugál sajtot egyenek. Természetesen.

 10254979_10202850549599939_2565621168565954187_n_1.jpg

The "Badass Group" (akik egyik este sem aludtak)
[Igazából mind insomniásak vagyunk]

Kép2.jpg

 Ez volt a legőrültebb esténk mind között

10487635_10203754971613272_1371396829_n_1.jpg

Az akció előtti nap az egész csoport, együtt 

 

 "A fiatalok azok, akik hatással vannak mindannyiunk jövőjére és, mi [Amnesty International] mindig a fiatalokra koncentrálunk. Szeretnénk őket arra ösztönözni, hogy megváltoztassák a körülöttünk lévő világot. Lengyelországban nagy hangsúlyt fektetünk a globális szolidaritásra. Itt, Lengyelországban meg tudjuk változtatni egy mexikói, üzbegisztáni, azerbajdzsáni vagy nigériai ember életét. Mindenki képes változás elérni." - Martyna Markiewicz (AI Poland)

"Nemzetközi környezetben hatalmas inspirációt és motivációt kapok ahhoz, hogy, amikor hazamentem, többet tehessek a kínzás ellen. Sokan tanulunk más emberek tapasztalataiból, arról, hogy hogyan dolgoznak a saját hazájukban aktivistaként, vagy hogyan kampányolnak egy fontos cél mellett. Rengeteget tanultam." - Katinka Troye (norvégiai gyakornok)

"Mindannyinak segíteni akarunk az embereknek, akiket a kínzás veszélyeztet. Mindannyian a szükségét érezzük, hogy tegyünk valamit a világért és jobb életet teremtsünk mindenkinek." - Jamie Gregson  (dániai aktivista)

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://aicampinpoland.blog.hu/api/trackback/id/tr826574287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása